Az igazságügyi orvosszakértő munkájáról sok szó esik egy-egy ügy kapcsán. A pályaválasztás okai, a szükséges képességek és a hosszú távú szakmai motiváció ritkábban kerülnek elő. Pedig ezek sokat elárulnak arról, milyen gondolkodásmód áll a szakvélemények mögött.
Az igazságügyi orvosszakértői pályát általában nem választja az ember véletlenül. Ez a hivatás egyszerre kíván alapos orvosi tudást, logikus gondolkodást, kíváncsiságot és kitartást.
Míg a klinikai orvoslás elsődleges célja a gyógyítás, az igazságügyi orvosszakértő feladata a múlt eseményeinek tudományos rekonstrukciója.
Egy sérülésből, egy laboreredményből vagy egy boncolási leletből gyakran egy egész történetet kell összerakni. Olyan ez, mint egy kirakós játék, ahol minden darabnak jelentősége van, és ahol a hiányzó elemek legalább annyira fontosak lehetnek, mint a meglévők.
Engem mindig ez a gondolkodásmód vonzott. Nem az, hogy gyors választ adjak, hanem hogy a lehető legpontosabb választ találjam meg. Egy jó szakértőnek egyszerre kell orvosnak, kutatónak és elemzőnek lennie. Ez a folyamatos szakmai kihívás az, ami több mint két évtized után is ugyanazzal a lelkesedéssel motivál.
Milyen képességei vannak egy igazságügyi orvosszakértőnek?
Erre a kérdésre gyakran azt a választ várják, hogy „olyan, mint egy nyomozó”. De a valóság ennél jóval összetettebb.
Egy igazságügyi orvosszakértőnek természetesen kiváló anatómiai, élettani és kórélettani ismeretekre van szüksége. Ismernie kell a sérülések gyógyulását, a betegségek természetes lefolyását, a toxikológiát, a jogszabályokat és a legfrissebb szakirodalmat.
De meglepő módon ezek még nem a legfontosabb képességek.
Legfontosabb talán a kíváncsiság. Az, hogy ne elégedjünk meg az első válasszal.
A második a türelem. Egy több száz oldalas dokumentációban ugyanazzal a figyelemmel kell elolvasni az első és az utolsó oldalt is.
A harmadik a kétkedés. Nem azért, mert senkinek sem hiszünk. Hanem azért, mert minden állítást össze kell vetni az objektív bizonyítékokkal.
És végül talán a legfontosabb: az alázat. Mert hiába dolgozik valaki több mint húsz éve ezen a pályán, még mindig vannak ügyek, amelyek új kérdéseket tesznek fel. És ez így van rendjén.
Miért szeretem még mindig ezt a munkát?
Néha megkérdezik tőlem: „Ennyi év után nem unalmas?” Mindig mosolygok.
Mert aki ezt kérdezi, valószínűleg még nem látott két egyforma ügyet. Én sem.
Még most is előfordul, hogy egy helyszín meglep. Egy emberi történet váratlan fordulatot vesz. Egy szakmai kérdésre napokig keresem a választ. És néha egy olyan problémával találkozom, amellyel korábban még soha.
Sokan azt gondolják, hogy a tapasztalat azt jelenti, már mindent láttunk. Szerintem éppen az ellenkezőjét jelenti. A tapasztalat megtanít arra, hogy mindig maradjon bennünk kíváncsiság.
